Napozás várandósan

Úgy tűnik, megérkezett a nyár. Imádom ezt az évszakot. Szeretem,amikor a nap melege éri a bőrömet, szeretek a napon feküdni, szemem becsukni s csak a gondolataimba merülni. Persze, amióta háromgyermekes anyuci vagyok, ez azért nagyon ritka pillanat.

Mindhárom várandósságom alatt sem mondtam le a napfürdőről.

Sokan, sokfélét mondanak, hogy szabad-e kismamaként napozni.

Hiszem, hogy mint az élet oly sok területén, itt sem a tiltás a megoldás, hanem a mértékletesség betartása.

A terhesség alatti napozás legnagyobb kockázatának a kismama testének túlzott mértékű felmelegedését tekintik a szakemberek. A magzat számára a káros UV sugárzás közvetlenül semmilyen veszélyt nem jelent, hiszen ő igencsak védett környezetben van az anyaméhben..

A megfelelő folyadékfogyasztás mellett és félárnyékban, rövid ideig tartó napozásra szüksége is van a szervezetnek, hiszen az értékes D-vitamint testünk a napsugarakból állítja elő.

A nagy melegben a szervezetnek 2,5-3 liter folyadékra van szüksége naponta,s a napozás alkalmával ez az igény legalább 0,5-1 literrel megnövekszik.

Fontos a megfelelő fényvédelemről gondoskodni, óvni a bőrünket a káros napsugaraktól.

A várandósság alatt a bőr érzékenyebben reagál a külső hatásokra. Mivel könnyen leég és különféle bőrirritációk is felléphetnek, éppen ezért magas faktorszámú naptej használatát javaslom, s kerülni kell mindenképpen a 11 és 15 óra közötti időszakot.

A megnövekedett és megváltozott hormonszintek miatt a terhesség alatt a bőr pigmentációja fokozottabb. A napsugarak hatására a bőrben található festékanyag termelődése intenzívebbé válik, ezáltal színe sötétebb lesz. A pigmentáció a terhesség alatt még szembetűnőbb – arcodon, pocakodon vagy a tested más részein sötét, egyenetlen formájú foltok jelenhetnek meg, ezért sok kismamának okozhat kellemetlen meglepetést egy hosszabb ideig tartó napozás.

Amennyiben mégis több időt töltöttél a napon, vagy csak érzékenyebben reagált a bőröd a napfényre, a Colo skin&soul termékei között megtalálod a Levendula virágvizet, mely azonnal nyugtatja a bőrt. Én szinte minden nap használom a család valamelyik tagján, nemcsak napégés esetén.

Összefoglalva: ne kell lemondanunk kedvenc elfoglaltságunkról  kismamaként sem, sok folyadék bevitele, megfelelő fényvédelem, félárnyék és kerülve a 11 és 15 óra közötti időszakot, nyugodtan feküdjetek el a napozóágyon, s álmodozzatok el, milyen lesz a következő nyár, amikor már az árnyékba húzódva drága kincsetekkel élvezitek a napsugarakat.

Szép nyarat kívánok nektek.

Ez is érdekelhet…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.